A Férfi kiment a pezsgőspoharakért és a dugóhúzóért. Mire visszaért, Kiméra már meztelenül feküdt az ágyon. Haja eltakarta melleit, csak a vérvörös rúzs piroslott az ajkain.
Távoli kollégák voltak. Ami beszélgetés zajlott köztük, az még a múltban történt munka kapcsán, most nem akarták fecsegéssel elrontani a hangulatot. Nem akartak egymás életébe beférkőzni, játszmázni. Csak a mának élni. A Férfi is nyughatatlan volt és a végleteket kereste. Mióta személyesen találkoztak, csak a szenvedélynek éltek. Tudták, hogy nem vezet ez sehová, tudták, hogy csak a konferencia idején szeretők ők és nem is akarták fecsegéssel elrontani az élményt. A Férfi gyengéd volt és odaadó, kényeztette Kimérát, a Nő pedig tudta, hogyan varázsolja el a őt. A Férfinak gyönyörű, formás lábfeje és lábai voltak. Kiméra már a közeledő érintésétől is libabőrös lett. Egy hétig minden nap elfogyott egy üveg pezsgő, amit eleinte a magas talpas pohárból, majd később egymásról ittak. A Férfiról sok rossz hír keringett, de valahol most semmi nem számított. A végén mindig elszívtak egy szál cigit.
- Talán még egyszer vissza kell jönnöd.. - mondta a Férfi bizonytalanul miközben az alsónadrágját kereste
- Talán... - vetette oda Kiméra és kilépett az ajtón. Tudta, hogy magánügyben soha többet nem találkoznak, és munka miatt is kerülni fogják a kontaktust mostantól.
Belépett a liftbe, majd munka után ki a reptérre. Mielőtt hazautazott volna, még átrepült Los Angelesbe. Kíváncsian várta az ottani hétvégét.
Utolsó kommentek