Kiméra imádott utazni. Ilyenkor még jobban elgengedte magát. Mindig egyedül utazott, de próbált minél több idegennel megismerkedni út közben. A városokat nemcsak a nevezetességeik és a tapasztalt időjárás alapján rangsorolta, hanem az emberek viselkedése alapján is. Az új helyeken néha eljátszotta az eltéved turistát és kis öröm morzsákat csepegtetett neki, ha szívélyes útbaigazítást kapott. Kávézókban random idegenkhez társult és néha egészen képtelen történeteket talált ki és mesélt magáról. Volt már titkárnő (akit titkon a főnöke küldött, hogy elcsábítsa az ellenlábas cég főnökét), utazó Michelin-bíráló, üzletasszony, politikai menekült és sok más, ami éppen eszébe jutott. Sokfelé utazott, sokat olvasott, tapasztalt, ezért általában megbirkózott a keresztkérdésekkel. Ha pedig valaki túl érdeklődőre vette volna a figurát, ügyesen leszerelte. Reggel újságolvasás közben a lottószámokon akadt meg a szeme. Sosem játszik, szánalmasnak tartja. Legyen talán ez a mai identitás? Ma egy lottónyertest fog alakítani, aki csak utazgat a világban és élvezi az életét. Egy külvárosi kávézó felé haladt. A hely egészen kellemes volt, betért, rendelt és túrótortáját letette a bozontos hajú, enyhén túlsúlyos kávézó férfi asztalához. Kiméra beszédbe elegyedett a férfival - ahogy tervezte -, elmesélte, hogy eddig Európában utazgatott, de unalmassá vált a kontinens, ezért mostantól az USÁ-ban kalandozgat és költi a lottónyereményét.
- Rövid ideig SF-ben voltam, nem rossz hely, de az időjárás miatt nem hiszem sokáig tudnék itt élni. L.A. jobb, szerintem itt maradok egy darabig. Aztán ki tudja...- vágta rövidre a történetet Kiméra (bár tudta, hogy holnapután véget is ér a nagy szabadsága, egy nap otthon, aztán vissza a munkába).
- Hát, ja, tudod, most én is L.A mellett lakom, nem rossz ott az élet - vette át a szót a kis bozontos. Laza. A tengerparton bérelünk Jimmyvel egy bungalót, elfogadható, de nem az igazi.. - mondta a Srác. Ja és a földrengést múlt héten meg pont kihagytuk, ne is mondjam! Valami 4.3-as volt SF-ben, egy-két haver posztolt is róla a FB-on. Jó, jó ez a tengerpart, de engem mindig is a katasztrófák vonzottak! Na, az a nem semmi! Hurrikán, tornádó, cunami, orkán, áradat, na azok ám a tutkók! Nem, ne nézz így rám, nem vagyok beszívva! Totál komolyan beszélek. Ja, a háborús filmeket is csípem. Figyelj, amikor csíra voltam, mindig apám vietnámi sztorijain csüngtem: “és leszakadt a karja”, “a két viskó egyszerre robbant”, na az a valami! Szóval, múlt héten kihagytam a földrengést SF-ben, a hurrikánt NYC-ben, egyre azt érzem, hogy rossz helyen vagyok..
- Hmmm, érdekes. Egyébként mivel foglalkozol, valami katasztrófa-védelem talán? Nem is mondtad még. Én elmeséltem már a fél életemet (majdnem.. - mosolygott magában), Te pedig itt titkolózol.. - mondta Kiméra.
- Esküvői ruhákat tervezek a Sweet Dreams-nek. Leírom a privát számon, nem szoktam sok embernek megadni, de Te olyan cool csaj vagy. Meg szerencsés is, hátha nekem is szerencsét hozol - mondta a Srác mosolyogva.
A srác másnap beleesett egy nyitott csatorna aknába a 16. utca sarkánál és eltörte a lábát. Azóta boldog, nem várja a földrengéseket - és hisz benne, hogy a Nő a kávézóból hozta meg a szerencséjét. Egy köszönőlevelet is írt Kiméra emailcímére (a 167. spamgyűjtő mailcímre, amit megkapott), hogy megköszönje a találkozást.
Utolsó kommentek